Szolgáltatások
Segítünk üzletet faragni az informatikából
Manapság a vállalat informatikai részlegének ugyanúgy támogatnia kell a vállalat működését, mint a többi részlegnek. A vállalatok azonban csak akkor tudják sikeresen elérni ezt a célt, ha képesek a vállalat eredményességét ténylegesen elősegítő hatékony üzleti folyamatokká alakítani összetett informatikai infrastruktúrájukat. A vállalatok nem elégedhetnek azzal, hogy az informatika támogatja a már kialakított üzleti folyamatokat, hanem ki kell dolgozniuk olyan új, informatikán alapuló lehetőségeket is, amelyek révén versenyelőnyre tehetnek szert, és versenyképesek maradhatnak a mind nagyobb iramot diktáló globális piacon.
Napjaink vállalatvezetői és informatikai vezetői számára nem az a kérdés, hogy mit kell tenni, hanem az, hogy a teljes informatikai ráfordítás optimálissá tétele mellett mindez hogyan érhető el gyorsan és hatékonyan.
A Fujitsu ezen a téren tud igazán segíteni. Teljes körű infrastrukturális szolgáltatásokkal állunk a rendelkezésére, melyek segítségével építhet erre az ígéretünkre, és az összköltségek csökkentése, a befektetések megtérülésének javítása mellett is kiemelkedő szintű szolgáltatásokat nyújthasson felhasználóinak.
A Fujitsu menedzselt infrastruktúrák átfogó választékát kínálja a több gyártótól származó asztaligép-környezet és az adatközpont támogatásához. Ezek a szolgáltatások segítenek a vállalati infrastruktúra általános teljes tulajdonlási költségének optimalizálásában, miközben javítják a szolgáltatásminőséget is. A kínálat teljes mértékben testre szabható az ügyfél egyedi igényeinek megfelelően – beleértve a munkahelyek számán alapuló árképzési opciókat, illetve a teljes körű életciklus-megoldásokat.
A Fujitsu többek között a következő integrációs szolgáltatásokat nyújtja: teljes informatikai infrastruktúrák integrációja, tanácsadás és szakértői támogatás infrastruktúrakonszolidációs és -migrációs projektekben.
Az informatikai finanszírozás egyre nagyobb népszerűségnek örvend napjaink folyamatosan fejlődő technológiai környezetében. Az informatikai infrastruktúra szükséges rugalmasságának értékes eszköze.
Kiszolgálók, asztali számítógépek, hordozható számítógépek és kézi eszközök széles választékából álló kínálatunk támogatása érdekében teljes körű szolgáltatásokat kínálunk ügyfeleinknek.
A Maintenance Logistics részleg hathatós támogatást nyújt szervizpartnereink számára az egész informatikai tartalékalkatrész-ellátásban, melynek részei: beszerzés – tervezés – készletkezelés – raktározás – szállítás-felügyelet – visszáru-felügyelet – javításfelügyelet – garanciakezelés.
Hogyan válhat a szoftver szolgáltatássá…